Nem maradt más, csak a tökéletes semmi, már visszhangot sem vernek üres szobámban a falak, ha nagy nehezen előtör torkomból a kín és némán üvöltök egy nem létező fájdalom régi-új emlékétől. Soha nem léteztél, csupán csak érzéssé épített lelkemből egy gondolat, hogy…

És most valahogy újra van holnap, persze nem lesz édesebb, mint a ma, nem burkolja semmi ragadósan puha vattacukorba, épp oly keserű és magányos mint bármelyik tegnap, de lesz, s Nektek csak ez számít. És én majd mosolygok, kristálygömbként dobom vissza rátok az illúziót, hogy…

Itt ülök már egy ideje, félig szívott cigaretták füstjében, a napok romjain és érik, vagy talán már meg is rohadt idebenn az elhatározás, hogy lefejtelek lassan lelkem szövetéről, bármennyire nehéz is lesz, de megteszem, hiába fut körmöm alá százegy acélszálad, mert inkább…

Pont olyanok vagyunk mint a zebra az úttesten, kényszeresen precíz másom, s mégis pontos ellentétem. Itt fekszünk egymás mellé festve a rideg aszfalton, s hagyjuk átsétálni rajtunk a mindent, mert nem tehetünk mást. Pedig próbáltam elmenekülni, hagyni, hogy forró acélgolyóként…

Állok az esőben, a vízcseppek lassan siklanak végig a gerincem mentén, emlékérintésként egy sosevolt valóságból, fantomujjbegyekkel sétálsz a bőrömön s nem tudok nem reszketni.  Várom, hogy tisztára mosson, törölje le sóhajod a fülem vonaláról, s nyakamról fogaid…

Csak megyek előre, még visz a lábam, a nem nyugvó belső késztetés szorítja ki az egyik lépést a másik után. De már meglazult az akarat, s a cél, ez a régen oly csodás selyemszalag, megállíthatatlan siklik a föld felé s érintése nyomán ébred bőrömön a rideg nyugalom,…

Ujjbegyek a hátamon. Kireszket belőlem a sóhaj. Szemhéjaim alá siklik a minden. Megrándulsz a körmeim alatt. Szíved az enyémet duplázza. Szédülök. Mélyvörös bőrömön a megadás. Forró ízű a bódulat. Bensőséges a feloldódás. Zuhanok. Szinte elviselhetetlenül valódiak…

Álmomban meghaltál s hirtelen csend lett, körém dermedt némán a minden, s szívem nélkül dobbantak tovább a percek. Aztán zajjá robbant körülöttem a világ, s arra eszméltem, hogy én üvöltök, ahogy zokogva könyöröglek vissza az életedbe, még akkor is, ha nem tudok a része…

Most minden percedben játszol, s lassan magad sem ismered fel a tükörképed a rádfestett közöny alól. Szeretnél megtörni, belesuttogni az éjszakába, hogy elfáradtál, de még egy napig, s talán egy újabbig, meg kell, hogy tartsd a titkaid. Jó lenne tudni, hogy épp kiért játszol,…

És van hogy tehetetlen vagy, túl tökéletesek a látszatfalak, s nem hibáztathatod érte őt vagy épp egy másikat. Csak gyűlnek a sebek, fényesen égető fájdalom a gyomorszájadban, s benned rekedt az üvöltés, nincs ami a felszínre hozza, s te egyre csak repedsz, lelkedről kopottan…

Elmúlt egy nyár s megint esik. Hidegen zuhog, s elég volt egy pillantás a kabátodra, hogy megelevenedjen a súlya az ujjaim alatt, ahogy búcsúzóul beléd kapaszkodtam, hogy lophassak még, még egy pillanatot, s a küszöbön túlról jöttél vissza hogy álljon meg még egy percre a…

Fáj a bőröm, ahogy belém mar a láz, míg csontjaimat spirálosan fonja körbe a hideg, s roppantja meg a magány. A végtelen éjszaka egyre csak nyúlik, s már nem merem lehunyni a szemem, mert félek, hogy ide álmodlak, s hitetlenül beléd kapaszkodva nyakad hajlatába zokognám, hogy nem…

Ennek semmi köze az értelemhez, nincs benne gondosan kiszámolt hideg logika, ez csupán a végtelen forró akarata, hogy megtöltsön a mindennel, általam vonva szorosabbra önmagát. Valahogy mégis üres vagyok, mert idebenn egyre csak forog vibráló színekkel ez a kaleidoszkóp, de egyik…

Második bőrként simul rám a félelem, akaratlan rándulnak meg az izmaim, ahogy vibrál bennem ez a nyugtalan feszültség, mert tudom, most mi következik és visszatartott lélegzettel várom az elkerülhetetlent. Próbálom elképzelni a fájdalmat, hogy, mikor majd először jön szembe…

Megint éberré fullaszt a valóság, de lehet, hogy most álmodom, érzem, hogy ujjaim közül apránként siklik ki a tudatom s hiába kapok utána, egyre halványabban emlékszem, hogy miért is nyúltam. Kínlódva vágyom, hogy ez csak álom legyen, hogy egyszer csak felriadjak, ha az utolsó…

Ez a tükör is meghasadt, s lassan húzva végig ujjaim a fájdalom erein, vörösre festem magam. Hideg nyugalommal figyelem, hogy nem halványulsz, hogy apránként ölsz meg, már csak a végét várom, mikor majd nem fordulsz vissza, s engedsz elmúlnom. Mert most apró szemcsénként pergek le…

Furcsa ez a félkész magány, fogvacogva állok, miközben ezernyi hátrahagyott érzés, mint forró üvegszilánk árad a bőröm alatt, s minden mozdulat egy újabb karcolás, belülről vérzek, s félő, hogy egyszer csak önmagamba fulladok. Tragikus, hogy csak melletted kel életre bennem a…

Csak ülök és figyelem, ahogy körém sűrűsödik az éjszaka, szorosan simul rám a csend által az egyedül, de most már az én hibám, én oldottam ki a súlyos bársonyfüggönyt, hogy nehezedjen közénk, mert még mindig elviselhetetlen a nélküled. Nem hazudhatom rád tovább a mosolyom,…

Furcsa játék ez, s cseppet sem élvezem, mindenhogy fájdalmas, a megélés nem kikapcsolható. Hideg értelemmel elnyomhatod a hiányt, de nekem csak az érzés maradt, s már a kín hívja elő belőlem a nevetést, mert még így is teljesebb vagyok melletted, mint másokkal bármikor. De…

Csak nyelem a visszafojtott érzést, jégkockaként torkomon akadva fullaszt, súlyos kővé válva üli meg a gyomrom. Lassan épülnek vissza a falak, mert oly könnyedén döntöd romba őket, hiába minden küzdelem, eleve elrendelve állok a vesztes oldalon. Éberen forgat magán az…

Egyre csak növekszik a semmi idebenn, feszülve recsegnek a csontjaim, míg körmeim a bőrömbe vájnak, várva, hogy mosson el egy másfajta fájdalom, de a vöröslő félholdak is Téged idéznek. Nem adlak, s nem engedsz, egyetlen érzést szakítanánk kétfelé, de ezt nem lehet…

Még mindig itt vagy, mint bent rekedt lélegzet szúrod az oldalam s hiába mozdulok, nincs jó irány, mindenhogy fájsz, apró tűkkel nyilalsz belém, s hiába szorítom össze a fogam, a könnyeket nem lehet irányítani. Tudtam, hogy ingatag kötélen táncolunk, de csak most, ahogy…

Halkan lépdel végig gerincem mentén a nyugalom, finoman lobog végig ereimben a boldogság, ahogy szíved a bőrömre dobban, s lélegzeted hallgatva olvasztom magamba válaszmosolyod, míg elmerülök a hitetlenül ragyogó kékségedben. Pedig létezem, s játszom rajtad, ezen az…

Ma elraktam a takaród, a párnád, véglegesítve az egyedült, s itt ülök a kínpaddá lett, túl naggyá vált ágyon, kerülve az álmot, s ha nagy ritkán erőt is vesz rajtam az ájulás, szíved ritmusával a fülemben fulladok éberré megint. Lassított öngyilkosság ez, a…

Csak kínzom magam, újra és újra olvaslak, keresve a hibát, míg szürkévé ázik körülöttem a lét, s cseppfolyósan olvad bőrömre a magány. Mindenestül hiányzol, s nem segít, hogy talán Téged is álmatlanul forgat az ágy, mert itt lenne a helyed. A semmi ízével a…