Álmomban meghaltál s hirtelen csend lett, körém dermedt némán a minden, s szívem nélkül dobbantak tovább a percek. Aztán zajjá robbant körülöttem a világ, s arra eszméltem, hogy én üvöltök, ahogy zokogva könyöröglek vissza az életedbe, még akkor is, ha nem tudok a része lenni, még akkor is, ha nem akarsz a részem lenni. Térdembe szivárgott az egyedül, kíméletlen tépve le a csontról a talpon maradást, s a földre reszkettem, erőtlen, nem erről szólt a megalkuvás, nem így akartalak megvédeni. S addig feküdtem mozdulatlan, kihűlten beléd kapaszkodva, míg elfogyott az utolsó korty levegő, s fulladva rándultam a valóságba.

Álmomban meghaltál, s ezt ébren kell, hogy túléljem.