Halkan lépdel végig gerincem mentén a nyugalom, finoman lobog végig ereimben a boldogság, ahogy szíved a bőrömre dobban, s lélegzeted hallgatva olvasztom magamba válaszmosolyod, míg elmerülök a hitetlenül ragyogó kékségedben. Pedig létezem, s játszom rajtad, ezen az ujjaim alá teremtett tökéletesen hangszeren, hisz rád írták a kottám, s bensőm legmélyéről hullámzik elő a gyönyör minden reszketeg lélegzetedre, már együtt remegjük a harmoniát. S bármi történjen, erre a pillanatra, ahogy ujjaid belesimulnak a hajamba s szavak nélkül érezzük a másikat, míg reszkető szájjal engesztelem a bíbor fognyomokat, erre az egyre, mikor a társtalanságból hirtelen mi lettünk, örökké emlékezni fogok.