Nem maradt más, csak a tökéletes semmi, már visszhangot sem vernek üres szobámban a falak, ha nagy nehezen előtör torkomból a kín és némán üvöltök egy nem létező fájdalom régi-új emlékétől. Soha nem léteztél, csupán csak érzéssé épített lelkemből egy gondolat, hogy…

És most valahogy újra van holnap, persze nem lesz édesebb, mint a ma, nem burkolja semmi ragadósan puha vattacukorba, épp oly keserű és magányos mint bármelyik tegnap, de lesz, s Nektek csak ez számít. És én majd mosolygok, kristálygömbként dobom vissza rátok az illúziót, hogy…