Fáj a bőröm, ahogy belém mar a láz, míg csontjaimat spirálosan fonja körbe a hideg, s roppantja meg a magány. A végtelen éjszaka egyre csak nyúlik, s már nem merem lehunyni a szemem, mert félek, hogy ide álmodlak, s hitetlenül beléd kapaszkodva nyakad hajlatába zokognám, hogy nem…

Ennek semmi köze az értelemhez, nincs benne gondosan kiszámolt hideg logika, ez csupán a végtelen forró akarata, hogy megtöltsön a mindennel, általam vonva szorosabbra önmagát. Valahogy mégis üres vagyok, mert idebenn egyre csak forog vibráló színekkel ez a kaleidoszkóp, de egyik…

Második bőrként simul rám a félelem, akaratlan rándulnak meg az izmaim, ahogy vibrál bennem ez a nyugtalan feszültség, mert tudom, most mi következik és visszatartott lélegzettel várom az elkerülhetetlent. Próbálom elképzelni a fájdalmat, hogy, mikor majd először jön szembe…