Pont olyanok vagyunk mint a zebra az úttesten, kényszeresen precíz másom, s mégis pontos ellentétem. Itt fekszünk egymás mellé festve a rideg aszfalton, s hagyjuk átsétálni rajtunk a mindent, mert nem tehetünk mást. Pedig próbáltam elmenekülni, hagyni, hogy forró acélgolyóként…

Állok az esőben, a vízcseppek lassan siklanak végig a gerincem mentén, emlékérintésként egy sosevolt valóságból, fantomujjbegyekkel sétálsz a bőrömön s nem tudok nem reszketni.  Várom, hogy tisztára mosson, törölje le sóhajod a fülem vonaláról, s nyakamról fogaid…

Csak megyek előre, még visz a lábam, a nem nyugvó belső késztetés szorítja ki az egyik lépést a másik után. De már meglazult az akarat, s a cél, ez a régen oly csodás selyemszalag, megállíthatatlan siklik a föld felé s érintése nyomán ébred bőrömön a rideg nyugalom,…