Fémesen hideg az egyetlen megoldás, végigsimítom alkarom bőrén, először gyengéd mozdulattal, lassan növelve a nyomást, érzem ahogy átlüktet rajta a feszültség. Óvatosan szakítom át ezt a leheletfinom hártyát aggasztóan vad érzelmeim felszínén, s fájdalmasan megkönnyebbült sóhajjal buggyan elő a megváltás, vörösen mosva el a tegnapok mocskát. Nézem bűneim, ahogy gyorsan hűlő pocsolyába gyűlnek a rideg kövön, belesimítom tenyerem, míg végigfut gerincemen a remegés és rámront az üresség, vadul szakítva ki tüdömből a levegőt, forró fájdalmat csempészve a helyére. Hátamat a padlónak feszítve hagyom kiáramolni az elviselhetetlent, s szédülni kezdek, már megint túl messzire mentem, s félő egyszer nem találok vissza, mikor már nem lesz kiért megfordulni.