Félek tőled, mert már itt vagy, minden tettem visszhangjaként, beleszámítva a lépéseimbe és észre se vettem, hogy tánc nélkül dobtam öledbe mind a hét fátylam. Már nem hazudhatom a közönyt, mert pontosan tudod mikor játszom, hogy nem érdekel, a tükör elé toltál, kicsomagoltál, visszafordíthatatlanul. Először vagyunk önmagunk és ijesztő, hogy nem riaszt, sőt egyre jobban vonz a valódiság soha meg nem élt varázsa. S itt kezdődik a remegés, mert betörtél a falakon, ahová még senki nem jutott el, kitűzheted a zászlót, mert megnyerted a legnagyobb háborút, de ha körbenézel először, igazán, kell-e majd amiért akaratlan megharcoltál. Bár hozzád szelidültem, nem akarom, hogy a felelősség lopja majd közénk a hazugságokat, mert nem akarsz bántani, de a rókák végül mindig egyedül maradnak. Talán el kell menned, mert megrészegültem tőled és próbállak nem megharapni, ezért is lépek most hátra. A kishercegeknek a rózsájuk mellett a helyük.