Csak nézek a lábam elé és jósolni próbálok a fekete-fehér mozaikból, a félelem jégkockaként üli meg a gyomrom, állok mozdulatlan, téged várva. Eltelik pár pillanat nélkülem, mert már itt vagy, s lehunyt pilláim alatt vakító fehérre robban a világ, egyetlen érintésedre bensőm legmélyebb pontjáról remegve fodrozódik végig véremben a zsibbadás, elgyengül a térdem. Szívem a tiédhez gyorsul, míg beléd simulok, s érezlek magamban, tíz körömmel kapaszkodva hinném a lehetetlent, ahogy ajkaidra itatom titkos mosolyom. Lázasan kell a fájdalom, hogy a bőrömre harapd magad, mert érezni akarlak minden pillanatban, hogy tudjam, velünk tényleg megtörténik a minden. Halkan suttogom füledbe a gyönyöröm, mert önző vagyok és csak magunknak akarom ezt a csodát, pedig nincsenek rá szavak.